Folytatás a minardi.eoldal.hu-n
08-04-28 2008. ápr. 28. 21:19, minardi,
Még nincsenek kommentek
Címkék:
Auto
További cikkek:
Raikkönen, és a Ferrari győzelmét hozta a második futam
08-03-25 2008. márc. 25. 20:08, minardi,
Még nincsenek kommentek
Kategóriák:
Formula-1
Címkék:
Auto
Kevésbé mozgalmasra, de sokkal igazságosabbra sikeredett a maláj nagydíj. Ezúttal a mezőny nagy része befejezte a szárazra sikerült futamot, és ami fontos, sem a safety car, sem a versenyzők nem akadályozták (kisebb kivételtől eltekintve) egymás szereplését. És ami a lényeg, a Ferrari visszavágott.
Az egész hétvégén dominált az olasz csapat, Massa indult az élről, csapattársa mögüle. Hogy mennyire éhes Felipe a sikerre a rajtnál látszott leginkább. Viszonylag mindketten jól rajtoltak, de Raikkönen az első futamhoz hasonlóan, ismét jobban jött el. Hogy mégsem a pálya koszosabb feléről induló finn fordult be elsőként, az a roppant erőszakos Massának köszönhető, aki szinte a pálya szélére szorította a gyorsabb csapattársát. Innentől kezdve senkitől nem zavartatva, kényelmes távolságra követték egymást az első cseréig. Raikkönen később jött be, és iszonyatos tempót diktálva kellő előnyt autózott ki, így mire visszaért, már Massa előtt volt. Aztán el is húzott, a megint vezetői hibát vétő brazil csapattárstól. Massa autójának hátulja egy féktávon, a pilóta reményeivel együtt elszállt, és a kavicságyban ragadt. Pedig most jól szólt az olasz motor. Raikkönen akkora előnyre tett szert a fő rivális McLarennel szemben, hogy még a motorját is kímélni tudta a következő versenyre. Azt gondolom örömmel távozhatott a csapattól Jean Todt, aki elhagyta a Ferrarit.
A McLarenek most szerényen teljesítettek. Ám, ha nem követik el az időmérőn azt a hibát, talán hegyesebb lett volna a küzdelem. A lényeg, hogy mindkét pilóta célba ért ismét, ami a csapat, és a versenyzők megbízhatóságát bizonyítja. Még emlékszünk az előző futamra, amikor Raikkönen hibát hibára halmozott, miután hátulról kezdte a versenyt. Valahogy az angol csapat versenyzőinek jobb az idegállapota, ami ha így marad versenyeket, és a világbajnokságot hozhatja. Igaz, az első idei hibán is túl van a csapat. No most nem kémkedtek más csapatoknál (bár talán inkább náluk kellene amúgy is kémkedni), viszont a kilencedik helyről rajtoló, és épp felzárkózó Hamilton harmadik helyét elvették, egy 20 másodperces első kerékcserével. Kovalainen az előző versenyen azt ígérte, hogy versenyen többet nem nyomja meg a bokszutcai sebességtartó gombot, ami az egyetlen izgalom volt az első mclarenes futamán. De nem is csúszott le a dobogóról ezúttal. Mindvégig kiegyensúlyozottan, tisztán versenyzett. Ha nem lett volna Robert Kubica, most többet beszélne róla a sajtó.
A verseny végeredménye:
| Helyezés | Versenyző | Csapat | |
| 1 | Kimi Raikkönen | Ferrari | |
| 2 | Robert Kubica | BMW Sauber | |
| 3 | Heikki Kovalainen | McLaren.Mercedes | |
| 4 | Jarno Trulli | Toyota | |
| 5 | Lewis Hamilton | McLaren.Mercedes | |
| 6 | Nick Heidfeld | BMW Sauber | |
| 7 | Mark Webber | Red Bull-Renault | |
| 8 | Fernando Alonso | Renault | |
| 9 | David Coulthard | Red Bull-Renault | |
| 10 | Janson Button | Honda | |
| 11 | Nelsinho Piquet | Renault | |
| 12 | Giancarlo Fisichella | Force India-Ferrari | |
| 13 | Rubens Barichello | Honda | |
| 14 | Nico Rosberg | Williams-Toyota | |
| 15 | Anthoni Davidson | Super Aguri-Honda | |
| 16 | Takuma Sato | Super Aguri-Honda | |
| 17 | Kazuki Nakajima | Williams-Toyota | |
| 18 | Sebastian Vettel | Toro Rosso-Ferrari | |
| 19 | Felipe Massa | Ferrari | |
| 20 | Adrian Sutil | Force India-Ferrari | |
| 21 | Timo Glock | Toyota | |
| 22 | Sebastien Bourdais | Toro Rosso-Ferrari |
De ami a lényeg, a BMW Sauber ismét második, sőt Heidfeld is a pontszerző 6. helyen végzett. Kubica végig gyorsabb volt, mint a McLarenek, és bár Heidfeld szerényebben végzett, a verseny leggyorsabb köre az övé. Jól kezd tehát a német alakulat, bár hajszállal még mindig a két élcsapat mögött vannak. Ez adódhat a pilóták szerényebb képességeiből, de valószínűbb, hogy a sasszén kell még csiszolniuk.
Az ő jó szereplésük, nagyban Massa hibájának, és a McLarenek rossz rajtpozíciójának köszönhető. És persze ugyanezt használta ki Jarno Trulli (Toyota) is, aki az igen előkelő negyedik helyen végzett, a McLaren szendvicsben. Trullitól megszoktuk, hogy egy körön nagyon gyors, és 110%-ot is képes kihozni az alatta lévő technikából. Sajnos a versenyeken kifulladt eddig minden esetben az olasz. Talán mert olaszként jobban bírja a meleget, most ezzel sem volt baj. Az is lehet, hogy plusz adrenalint jelentett a számára, hogy végre ütőképes a japán kocsi, sőt még bírta is. Ez a Toyota most tényleg nem romlott el. Kár, hogy a 10. helyről rajtoló Timo Glock, csak a második körig jutott. Ekkor ugyanis Rosberg hátulról neki ment. Ha nincs ez a kis incidens, nehéz helyzetben lett volna a még pontszerző Webber, és Alonso.
Különböző utat járt be a két versenyző. Webber (Red Bull-Renault) jól kezdett, az első cseréig a negyedik helyen volt, aztán üzemanyag ellátási problémák miatt végig több üzemanyaggal futott, ami rosszabb köridőket eredményezett. Sőt forgalomba is került, így csúszott le a hetedik helyre. Azért az látszik, hogy nincs nagy különbség a Toyota, a BMW, és a vörös bikák között. Coulthard közepesen autózva a kilencedik lett. A Renault, elsősorban Alonso a többiek betlizéséből profitálva lett ismét pontszerző. Egyelőre messze vannak mindenkitől, a Hondát, a Force Indiát, és a Super Agurit tudják mögöttük tartani. Meglátásom szerint, a sorozatos műszaki problémákkal küszködő Toro Rosso-Ferrari is ütőképesebb, a tavalyi sasszéval. Az ifjú Piquet (11.), még nem találja a helyét a mezőnyben.
A Toro Rosso csapat rossz hírrel vágott neki a futamnak, Dietrich Mateschitz a verseny előtt bejelentette, árulja a csapatot. Sajnos úgy néz ki ez sokkolta a kis olasz csapatot, valószínűleg kevesen tudtak a versenyre koncentrálni a szerelők, mérnökök közül. Bourdais váltója beragadt a rajtnál, aminek kicsúszás lett a vége. Vettel szintén kiesett ő a váltóra, kormányszervóra, alulkormányozottságra panaszkodott. Kár értük, mert ők azok, akiktől folyamatosan meglepő jó eredményt várunk, mint tavaly év vége felé.
Sajnos most jön a Williams, bár nem egyértelmű volt a kudarc. A mezőny nagy tehetsége Rosberg, csak a 16. helyről indulhatott. Ilyet is már régen láttunk, hisz mindig az első tízben volt a finn-német. Ráadásul a mezőny egyik legkisebb csapatában, gyári támogatás nélkül. A rajt után megpróbálta Glockot (Toyota) megelőzni, aminek aGlock, és a Williams első spoilere látta kárát. Ami ennél érdekesebb, hogy Rosberg nem ment ki a bokszba, hanem futott még egy kört. Valószínűleg nem vette észre az elrepült első légterelőt, és mivel a célegyenes előtti hosszú egyenes következett, nem is érezte hiányát. Aztán, nyilván a csapat berendelte és lecseréltette vele az alkatrészt. A felzárkózásban Rubens Barichellóig jutott, őt már nem bírta megelőzni, ami a 14. helyhez volt elég. Viszont, megmutatta oroszlánkörmeit a csapattárs. Nakajima az utolsó helyről rajtolt, és megfelelő magabiztossággal, és agresszivitással vágta át magát a mezőnyön. Ha ő nem lett volna, a verseny első harmada nagyon unalmasra sikeredik. Tavaly a GP2-es szériában ugyanezt művelte, az édesapjánál minden bizonnyal tehetségesebb japán. Sajnos defektet kapott, így előre kellett hozni a második tankolását, ami miatt elveszítették a kontrollt a verseny felett. Ám, ha így fejlődik a srác, okozhat még meglepetést, és akát utóda lehet már jövőre Trullinak a Toyotában.
A másik két japán csapatról kevés beszélnivaló van. A Honda, az első futamon mutatott fellángolása után visszasüllyedt a 2007-es szintre. Mindkét pilóta beért, ami nem kis dolog, de közelében sem voltak a pontszerzésnek. A Super Aguriék is a vártat hozták: semmit.
A világbajnokság állása-versenyzők:
| Pontszám | Versenyző | Csapat | Pontszám |
| 1 | Lewis Hamilton | McLaren.Mercedes | 14 |
| 2 | Kimi Raikkönen | Ferrari | 11 |
| 3 | Nick Heidfeld | BMW Sauber | 11 |
| 4 | Heikki Kovalainen | McLaren.Mercedes | 10 |
| 5 | Robert Kubica | BMW Sauber | 8 |
| 6 | Fernando Alonso | Renault | 6 |
| 7 | Nico Rosberg | Williams-Toyota | 6 |
| 8 | Jarno Trulli | Toyota | 5 |
| 9 | Kazuki Nakajima | Williams-Toyota | 3 |
| 10 | Mark Webber | Red Bull-Renault | 2 |
| 11 | Sebastien Bourdais | Toro Rosso-Ferrari | 2 |
| 12 | David Coulthard | Red Bull-Renault | 0 |
| 13 | Janson Button | Honda | 0 |
| 14 | Nelsinho Piquet | Renault | 0 |
| 15 | Giancarlo Fisichella | Force India-Ferrari | 0 |
| 16 | Rubens Barichello | Honda | 0 |
| 17 | Anthoni Davidson | Super Aguri-Honda | 0 |
| 18 | Takuma Sato | Super Aguri-Honda | 0 |
| 19 | Sebastian Vettel | Toro Rosso-Ferrari | 0 |
| 20 | Felipe Massa | Ferrari | 0 |
| 21 | Adrian Sutil | Force India-Ferrari | 0 |
| 22 | Timo Glock | Toyota | 0 |
A világbajnokság állása-csapatok:
| Helyezés | Csapat | Pontszám |
| 1 | McLaren-Mercedes | 24 |
| 2 | BMW Sauber | 19 |
| 3 | Ferrari | 11 |
| 4 | Williams-Toyota | 9 |
| 5 | Renault | 6 |
| 6 | Toyota | 5 |
| 7 | Toro Rosso-Ferrari | 2 |
| 8 | Red Bull-Renault | 2 |
A Ferrari uralta a maláj időmérőt
08-03-22 2008. márc. 22. 13:41, minardi,
Még nincsenek kommentek
Kategóriák:
Formula-1
Címkék:
Auto
Az olasz csapat egyelőre összeszedettebbnek tűnik, mint a múlt hétvégén. Az időmérőt nyerő Massa, és a második helyről rajtoló Raikkönen is kellő előnyre tettek szert a McLarenekkel szemben. Persze nem lehet tudni k,i mennyi üzemanyaggal, és milyen versenystratégiával indul. Ma a legnagyobbat a meteorológusok tévedtek, hisz esőt jósoltak az edzésre, amiből (a legnagyobb sajnálatunkra) nem lett semmi. De holnap eshet a versenyen, ami miatt dönthetett pár csapat úgy, hogy nehezebb autóval indul. Változékony szárazságú pályához könnyebb versenytaktikát igazítani, ha tele a tank. Ez magyarázhatja a McLaren lassúságát. De Hamilton lassúságát, vagy ha úgy tetszik Kovalainen gyorsaságát nem magyarázza. A finn a második McLarenes versenyén, ugyanis végig gyorsabb volt, mint az angol. Azért a második sor így is az övék, és ha a Ferrari műszaki megbízhatatlansága nem oldódott meg, remek pozícióból indulnak. A legnagyobb hibát, a Q3 leintése után követte el a csapat, ugyanis az etap leintése után csiga tempóban, de az ideális íven autóztak, amivel Heidfeldet, és Alonsót is feltartották. Új hír: Ezzel öt helyes rajtbüntetést kaptak. Tehát ha esik, a sűrűjében lesznek holnap.
A remekül autózó Toyota-pilótáknak hozott ez sokat, hisz Trulli így a harmadik helyről indulhat, és Glock is saját jogon a tizedik. Remekül szerepelt Webber (Red Bull), ő így a hatodik, míg mögüle a kétszeres világbajnok Renault-os Alonso indul. A stabil középmezőnyben ismét a két Honda: Button a tizenegyedik, míg Barichello a tizennegyedik. A nagy csalódást, meglepetésre a Williams okozta, a stabilan az első tízben szereplő Rosberg, csak a tizenhatodik lett. Kevésbé meglepő, hogy csapattársa a motorcseréje miatti 10 helyes büntetés miatt az utolsó. Rosberg az újra aszfaltozott pályára, csapata a kocsi hidraulikus rendszerére panaszkodott.
Jó versenynek nézünk elébe holnap, akár esik, akár nem. Minden esetre a Gp2 esős verseny hihetetlen izgalmas volt.
Bruno Senna, GP2:
A végleges rajtsorrend:
| 1. Felipe Massa (Ferrari) |
| 2. Kimi Räikkönen (Ferrari) |
| 3. Jarno Trulli (Toyota) |
| 4. Robert Kubica (BMW) |
| 5. Nick Heidfeld (BMW) |
| 6. Mark Webber (Red Bull) |
| 7. Fernando Alonso (Renault) |
| 8. Heikki Kovalainen (McLaren-Mercedes) |
| 9. Lewis Hamilton (McLaren-Mercedes) |
| 10. Timo Glock (Toyota) |
| 11. Jenson Button (Honda) |
| 12. David Coulthard (Red Bull) |
| 13. Nelsinho Piquet (Renault) |
| 14. Rubens Barrichello (Honda) |
| 15. Sebastian Vettel (Toro Rosso) |
| 16. Nico Rosberg (Williams) |
| 17. Giancarlo Fisichella (Force India) |
| 18. Sébastien Bourdais (Toro Rosso) |
| 19. Szato Takuma (Super Aguri) |
| 20. Adrian Sutil (Force India) |
| 21. Anthony Davidson (Super Aguri) |
| 22. Nakadzsima Kazuki (Williams) |
Újra eladó a Minardi
08-03-19 2008. márc. 19. 19:19, minardi,
Még nincsenek kommentek
Kategóriák:
Formula-1
Címkék:
Auto
Mivel 2010-től a Red Bull, és a Toro Rosso nem működhet közre az autók fejlesztésében, a bevezetendő új szabályok szerint, Dietrich Mateschitz árulja a kis olasz csapatot. Egyébbként sem volt logikus lépés az osztrák italgyártól, hogy rögtön két csapattal indul a Formula-1-ben, amit hamar korrigálltak is, hisz eladták az istálló felét Gerhard Bergernek, aki az igazgatója volt a gárdának. Jelenleg is ez a felállás. Voltak persze előnyei is. Megszerezték a két akkori élcsapat (Ferrari, Renault) motorjait, amiket ugyanabban a karosszériában futattak. Ez jó összehasonlítási alap volt a szakembereknek. Az akkori két gumiszállítóval, hasonló volt a helyzet. Csak ők tudták igazán összemérni az abroncsok tulajdonságait melegben-hidegben, gyorsabb-lassabb pályákon.
Ehhez már csak egy zseniális mérnök kellett, aki mindezt a gyakorlatban is hasznosítani tudja. Ő volt Adrian Newey. Idén ki fog derülni mennyit hozott ez a plusz tapasztalat az istállónak. A másik előny, a versenyzők differenciálása. A csapat fő gárdájába, közvetlenül az angol sztármérnök alá, két tapasztalt pilótát rendeltek, sőt az egyik (Coulthard) nagyon tapasztalt, a másik (Webber) még gyors is. A leányvállalat Toro Rosso a fiatal tehetségek tapasztalathoz juttatásában játszott-játszik szerepet (Speed, Vettel, Bourdais).
Alonso a Minardiban:
És hogy miért nem féltem a faenzai kis csapatot? Mert 1985-től, 2005-ig voltak a Formula-1-ben, Minardiként. 676 nagydíjon indultak, és 38 pontot szereztek összesen, azaz 18 versenyenként egyet. Egy évben akkor 16 futam volt. Közben csődbe ment a Lotus, Brabham, Ligier, Tyrrell. Nem volt 2005-ben Benetton, és Arrows sem. Elmondhatjuk, hogy a legnagyobb túlélője volt a sportnak a Minardi. Pár Minardi versenyző: Berger, Nannini, Trulli, Fisichella, Alonso, Baumgartner, A gyár, a csapat nagyrészt ugyanaz. A különbség a Newey-féle szellem, ami az ausztrál nagydíjon Vettel, és Bourdais eredményein már látszik.
Ha valaki Formula-1-es csapatot akar venni, az egyik legjobb megoldás a Toro Rosso. Persze erre még egy évet várnia kell.
Újabb japán a Formula-1-ben
08-03-19 2008. márc. 19. 18:38, minardi,
Még nincsenek kommentek
Kategóriák:
Formula-1
Címkék:
Auto
Bár a korábbi ausztrál nagydíj összefoglalójában azt írtam, hogy Timo Glock sértetlenül szállt ki a Toyotából, azóta kiderült, megsérült a keze. Az repülése utáni földhöz csapódásnál a kormány okozott ütést, a bal kezén. Az orvosok csütörtökön újra megvizsgálják Glockot, aki mindenképp indulni szeretne. Ha nem kap engedélyt, a csapat a tesztpilótát, Kobajasi Kamui-t fogja indítani. A japán 1986 szeptember 13-án született, 168cm magas, 57 kiló. Kedvenc időtöltése a zene, és a karate. Én magam még nem hallottam róla soha, így (ha az orvosok úgy döntenek) izgatottan várom a fiú vasárnapi produkcióját. De gondolom így van ezzel a Toyota csapat hr vezetője is, egy olyan világban, ahol Hamiltonok, Rosbergek futnak sok-sok alsóbb osztályban.